40 múltam, és élvezem

Kedves Negyvenmultam.hu! (Rózsa Magdolna története)

2019. január 04. - admin40

Köszönöm az olvasói leveleket, amiket küldtetek. Úgy gondoltam, hogy megmutatom a többi Olvasónak is azokat, amelyek megosztásához a levél írója is hozzájárul. Fogadjátok szeretettel Rózsa Magdolna történetét, támogató sorait.

*****

40 éves voltam, amikor a kezembe vettem a szociális munkás diplomámat, és jövőre, 43 évesen fogom a mesterdiplomát. Bár, ehhez még egy szakdolgozatot kell írnom és túl lennem egy újabb államvizsgán úgy, hogy két gyermeket (7 és 12 évesek) egyedül nevelek már több, mint 7 éve (terhes voltam, mikor elhagytak).

Kozmetikusként, fodrászként, manikűrösként, családsegítőként és adomány szervezőként dolgozom egy szociális szépségszalonban, ami egyedülálló az országban, mivel önkormányzati fenntartású és egy családsegítő szolgálat kihelyezett telephelyeként működik és én, mint közalkalmazott szociális munkás kapom a fizumat miközben hajakat vágok, arcokat masszírozok, körmöket festek és lelkeket szépítek azáltal, hogy értő figyelemmel hallgatom a családsegítő szolgálat ügyfeleit. Ismerem a problémáikat és a megoldásokat, amikkel  családsegítő kollégáim dolgoznak. Ismerem az egyedülálló szülőséggel járó nehézségeket.

Szeptembertől az egyetemen - ahol alap szociális munkás képzésre jártam - szociális munkásokat tanítok heti fél napot és jövőre már két évfolyamot is viszek. Időnként kiveszek 1-1 szabadnapot, hogy önkéntesként hajat vágjak különböző szociális intézményekben.

Sokan és sokszor kérdezik, honnan van erre ennyi időm és főleg energiám, amire a válaszom mindig az, hogy "ha az ember azt csinálja, amit szeret, akkor arra szívesen csinál időt, az nem munka, hivatás lesz". Több, mint a fél életemet tanulással töltöttem (8 szakmám van) és még mindig tanulok, mert arra már rég rájöttem, hogy a tudás az, ami előre visz, ami szélesre tárja a kapukat és amik lehetőségeket hoznak.

A tanulás az, ami felemel a földről, ha padlót fogsz. A tanulás alatt kapjuk meg a válaszokat és minél többet tudunk, minél többet tapasztalunk, áll össze és lesz egyre tisztább a kép mi a fenét is keresünk itt a Földön? Miért vagyunk itt? Mi a küldetésünk? Már nem is annyira a cél, inkább a megtett út a fontos, mert ahogy tanulunk  és a lehetőségek jönnek, úgy változik a célunk is és körvonalazódik ki mit is akarunk.

Nekem sokat segít az, hogy túléljek bizonyos napokat, ha kitűzök apróbb célokat a következő napokra, hetekre, vagy akár hónapokra, amiért érdemes felkelnem és tovább mennem és időnként "mini szabikat" veszek ki, hogy kikapcsolódjak, vagy akár csak végig aludjak egy teljes napot, mert megérdemlem.

Az én üzenetem tehát a negyveneseknek, hogy tanuljatok és sokat olvassatok olyan könyveket, amik tudást adnak, amit szélesítik a látókörötöket! Olyanokat, amiken sírtok, vagy akár nevettek! Beszélgessetek sokat! Írjatok! Vessétek naplóba a gondolataitokat, vagy akár vezessetek blogot! Tegyetek nagy ívben arra, hogy hány like-ot, vagy megosztást kaptok, a lényeg, hogy az írással, a -beszélgetéssel is csak kifejezitek magatokat és sokszor akkor jövünk rá dolgokra, ha ki is mondjuk őket.

Sok negyvenest ismerek, akik félnek kilépni a megszokott szar kapcsolatukból, vagy akár munkájukból és váltani, mert "jaj, istenem, akkor mi lesz", pedig váltani sosem késő! Anyukám 60 éves korában nyitotta meg a családi bölcsődéjét, amit 80 éves koráig, egészen a haláláig csinált (3 hete egy sztrók vitte el másfél nap alatt), amit imádott, szeretett!

Ne más útját, a magadét járjad és csináld azt, amit szeretsz!

 

,home-title { color: ##d079a5; }