Az illúzióról elmélkedem. Az általam ismert negyvenes nők gyakran válnak a saját maguk által kreált kalitka, vagy épp egy csinosba öltöztetett, de alapvetően lepukkant helyzet rabjává. Az általuk kikozmetikázott szituációk, a tisztánlátást mellőzve magasztalt emberek bálványozása ad nekik erőt és reményt (egy ideig), hogy van kiút a kiábrándultságból, és van alternatíva a félelem helyett.

Az a bizonyos szőke herceg…

Az egyik ilyen szitu, amikor a keserűség könnyei mögött feltűnni látszik a herceg a fehér lovon, aki majd kimenti őt az unalmas, poros házasságból, és végre megtörténik a csoda: bekövetkezik a tenyéren hordozás. De nem amolyan évek sora alatt megizzadt, kérges tenyéren lesznek hordozva, hanem úgy történik majd, ahogyan azt a hercegnőkkel szokás. Fehér kesztyű, tisztaság, erő, biztos háttér, érzékiség, előzékenység és önbizalom kíséretében zajlik majd.

Hihetetlennek tűnik?

Azért a pasik profik abban, hogy néhány jól irányzott mondattal betehessék a lábukat a női szív befelé nyíló ajtajának küszöbétől pár centire – legalább. És ezért sokkal több (könnyen jött) jutalmat kapnak, mint amennyit kiérdemel a helyzet, hiszen a nőnek hiányoztak a szép szavak, a kedvesség…ezért azonnal jutalmazza a szeretetforrást.

Miután elég sok ilyen sztorit hallok, a szakmámból kifolyólag is, így adódik a kérdés, hogy vajon tényleg ennyire érzelmi bizonytalanságban élnek a nők? Tényleg elég néhány jól manipulált mozdulat, néhány jól megkomponált mondat, és már aznap kirajzolódik egy új élet terve?

Ismerek olyan nőket, akik zeneszámokkal, képekkel, idézetekkel üzennek a virtuális térben ismert szerelmüknek. Az sem tántorítja el őket, hogy más nő is posztol arra az üzenőfalra.  – Az enyémet biztosan komolyabban veszi…mondja.

Van olyan nő is az ismeretségi körömben, aki évek óta titkolja önmaga előtt, hogy szerelmes valakibe, akivel olykor összefut egy pásztorórára.  – Ha nem veszek róla tudomást, hogy mi zajlik a lelkemben, akkor nem fáj…vallja.

És vannak azok a nők is, akik látva egy srác kiforratlan személyiségét, emberfeletti késztetést éreznek, hogy segítsenek neki felnőtt férfivé válni, ezzel megszolgálva az ő szeretetére, figyelmére. – Egyszer, ha érett személyiség lesz, majd meglátja az értéket abban, amit én hoztam az életébe. Addig eltűröm, hogy félrelök önmaga keresésekor… mondja.

Nem ejtettem szót a negyvenes nőkről, akik évtizedekig húzták az igát a családban, imádva annak minden tagját, és elhitték a könnyedséget hozó herceg búgó hangját, és boldogan vették fel a feleséggel való összehasonlítás következtében megnyert érmet a nyakukba. – Nincsenek már jóban a feleségével, mert az a nő állandóan bántja őt. Nem szakítanak a gyermekek miatt, de elhiszem neki, hogy csak engem szeret… mondja.

Valóban létezik herceg fehér lovon?

És ha igen, tényleg teremti a közös életet a negyvenes nővel, vagy csak a nő értékrendjének, nyugalmának, elfogadásának fényében állomásozik egy kicsit az érett nő gondoskodástól meleg kuckójában, mielőtt hazatér az önmagával vívott, de mással megálmodott csatatérre?

Azért van más is, amit képes elhinni a negyvenes nő (egy része). Például:

• van még sok idő önmagával foglalkozni, nyugodtan hátrasorolhatja magát
• egy jó asszony köténye mindent eltakar
• a nő helye a tűzhely mellett van, a takarítás, és a gyereknevelés körül forogjanak csak a gondolatai, mert ez az egy pozíció lehet az életcélja
• a szexet akkor és úgy kívánja, ahogy a férje, hiszen ez így volt már amióta világ a világ
• a menstruációról jobb hallgatnia, jobb titokban megélni, mert csak zavarja a férfit a véres részletekkel
• negyven felett a nők már nem izgalmasak
• a gyermekek gondozása, a családi logisztika csak a nő feladata
• a jó feleség nem flörtöl, azonban csendben elfordítja a fejét, ha a férjét flörtölni látja

És persze, sorolhatnánk még…

A nők szerintem a tiszta szeretetet, a megbecsülést, a feléjük fordulást keresik. Ha ezt megtalálnák a mindennapokban, akkor nem lenne olyan nagy ereje felettük az (sz)ámító férfiszavaknak…