A karácsonyi és a szilveszteri buli év végi jutalomként is felfogható - , ha éppen nem vagy még bedepizve a szürkeségtől, a napfényhiánytól, vagy épp a karácsonyi őrülettől. Én hajlamos vagyok lebeszélni magam a bulikról, ha épp nem vagyok energetikailag kirobbanó formában. Főleg amióta a szervezetem nem tolerálja jól az alkoholfogyasztást, józanul csak egy kis ideig tudom jól érezni magam az asztalra dőlve a hasának motyogó vagy épp a karaoke gép előtt, mikrofonnal a kezében magából hülyét csináló kollégák között. Viszont, ha Te nem vagy apátiába zuhanva, és nincs tele a hócipőd a 2018-as évvel, akkor biztosan jól fogod érezni magad a bulikban.

Igaz, hogy magamnak gyűjtöttem a tündöklő hajviselet ötleteket, de megosztom veled is. :) Az idei divatirányzat szerint bátran használhatunk selyemszalagot, gyöngyöcskés francia csatot, bársonyborítású hajpántot is, a lényeg a visszafogott nőiesség. 

Amikor elcsavarja a fejem Tom Cruise, azaz Ethan Hunt

Máris feltöltöm a képeket, csak éppen Tom Cruise akciójelenetét csodálom a Mission Impossible X. utolsó perceiben. Egyébként, hihetetlen ez a pasi! Mint magánembert nem kedvelem (jó, nem is ismerem, csak a híradásokból értesülök az agymenéseiről), de a M.I. filmekben játszott karakterét imádom. Épp említést tettem a férjemnek arról, hogy a barátnőimmel már többször megállapítottuk, hogy mennyire vágynak a nők a James Bond vagy az Ethan Hunt által tanúsított szeretlek-óvlak-vigyázok rád-megmentelek gesztusokra. De legyünk őszinték, azt nem igazán kapják az átlagos életet élő nők az átlagos életet élő férfiaktól. Vagy legalábbis nem mindegyikük. 

Visszatérve a frizurákra, már mutatom is, hogy mit találtam a Pinteresten. 

1. Harmónia 

2. Meseszép

3. Vidám

4. Vagány

5. Romantikus

Bármelyiket is választod, légy önbizalomtól duzzadó NŐ, érezd jól magad! :)

Képek: Pinterest

Úgy veszem észre, hogy az ismeretségi körömben negyven felett egy kicsit megrogynak a nők. Először is lelkileg, majd testileg. Az általánosítást elkerülendő, hozzáteszem, bizonyos nők esetében. És talán nem látom most még tisztán, hogy mit jelent itt most a „bizonyos”, csak nem akarok egy kalap alá venni mindenkit.

Amikor a negyvenen túli létről beszélek azokkal a nőtársaimmal, akik nem érzik jól magukat a bőrükben, akkor az alábbi fájdalmas gondolataikat osztják meg velem:

• nem akarok megöregedni, mert a nőnek az nem tesz jót, csak a férfinak
• fáj, hogy egyre kevesebbet érek a munkaerő piacon
• szégyellem a megereszkedett, megváltozott tapintású bőrömet
• recseg-ropog a térdem, zavaros a ciklusom
• rájöttem, hogy mennyi mindent nem tettem még meg, és talán sosem lesz rá lehetőségem
• elfáradtam az évek óta tartó otthoni robotolásban, kényeztetésre vágyom, de nincs kitől megkapnom
• félek, hogy a férjem lecserél egy fiatalabb, életvidámabb nőre
• a szexben olyan régóta megjátszom a kielégülést, hogy kiábrándultam a testi érintésből
• hol a gyerekeim, hol a párom, hol a szüleim helyett kell cselekednem
• nem kapok elég megbecsülést a mindennapokban
• a férjem nem bókol, nem dicsér, nem figyel rám
• mindenkinek természetes, hogy áldozatot hozok az életben, hogy nekik jobb legyen
• kiüresedtem, elfáradtam, megszürkültem
• nehéz nekem összeszedni magam, és megindulni az életbe minden reggel
• félek attól, hogy életem végéig ilyen kiégett maradok
• nem találok magam mellé társat, félek, hogy egyedül leszek életem végéig
• nem ismerem, hogy miben vagyok jó, miben vagyok tehetséges, csak visznek a mindennapok
• nem tudom, hogy mit akarok
• nem tudom megbocsátani a férjem hűtlenségét, de nem akarok elválni a gyerekek miatt
• egyre ráncosabb és kövérebb vagyok, de nincs időm sportra
• a férjem éli az életét, állandóan én végzem a házimunkát, vigyázom a gyerekeinket
• nem szeretem már a férjemet, és ez megijeszt
• nem jó a szex a férjemmel, de nem merem mondani neki
• nem találom vonzónak a társamat, és nem tudom, hogy mit tegyek ezzel az érzéssel
• egyre több félelmem, és pánikrohamom van
• több éve van egy szeretőm, de ez nem normális dolog
• rabnak érzem magam a saját életemben a kötöttségeim miatt
• a testemen már észreveszem, hogy nem vagyok az, aki tíz évvel ezelőtt voltam
• több nő is nagyon komoly betegségeken esik át ennyi idősen, én is félek, hogy meg kell küzdenem hamarosan valamivel
• nincs pozitív jövőképem, nem látom, hogy biztonságos a világ

Természetesen nem csak a fenti érzéseket hozza a negyvenes lét, hanem hoz jó dolgokat is. Például, negyven felett egészségesebben élhetünk, nem befolyásolnak annyira a reklámok, a trendek, a közösségi hírfolyam. Nem érezzük, hogy mindent meg kell magyarázni másoknak, és engedélyt találunk arra, hogy önmagunk lehessünk anélkül, hogy mások elvárásait teljesítenénk. A negyven feletti lét lehetőségeket kínál a lassításra, a természet csodáinak felfedezésére, önmagunk, és a másik ember megbecsülésére. Már nem az igazunk hangoztatása a fontos, hanem a békés megoldás.

Azért, nem olyan rossz ez.

Mi lehet a közös a karácsonyban és egy szeretői viszonyban? Egy kicsit más szemüvegen keresztül néztem rá az ünnepi időszakra…

Közeledvén a találkozáshoz, egyre erősebb érzéseket vált ki bennem, ha a meghitt karácsonyi hangulat feltűnik a szemem előtt egy-egy reklámban, vagy ha váratlanul meghallom az „All I want for Christmas is you” című dalt a szupermarketben illetve, ha csak fantáziálok arról, hogy milyen legyen az ünnepnap.

Szóval, valahányszor egy picit is kapok belőle, még többre vágyakozom. Bekebelezni mindazt, amit nyújtani tud: megpihenést, örömteli érzéseket, mosolygós szemkontaktust, ölelést, a „szeretve vagyok” érzést. Persze, nem mindig ezt az arcát mutatja, mert azért nem csak ez jellemzi ezt a szeretetteljes találkozást. Ott van benne az elmúlás, a korlátozott hozzáférés, a hiány megélésének lehetősége is.

Bár, ha úgy akarom, ez még izgalmasabbá, szerethetőbbé, élvezhetőbbé teszi az ünnepet, ameddig az az életem része.

De miért képes megmozgatni ennyire az embereket ez az időszak?

Talán az átmenetisége, talán a lemondás, melyekkel ki kell egyezni ebben az időszakban: nem tart örökké a pompa és a csillogás, nem tudjuk, hogy lesz-e még több karácsonyunk ebben az életben, vagy ez az utolsó lehetőség, hogy megéljük az érzéseket, melyeket ébreszt bennünk.

Ha nem szeretnék mély apátiába zuhanni attól, amit a karácsony hagy maga mögött, miután kifordítva önmagamból végigsöpört rajtam, szükségessé válik találnom olyan gondolatokat, melyek elmozdítanak attól, hogy félreértsem ezt az időszakot, vagy esetleg olyan képzelt címkéket lássak rajta, ami nincs is ott.

1, Tudatosítom magamban, hogy karácsonykor azt kapom, amit keresek benne.

2, Nem szabad elvárásokkal fogadni, mert akkor hatalmas csalódás lesz a vége. 

3, A karácsonyfa exkluzivitását az adja meg, hogy csak abban a néhány napban van velem.

4, Ahogy én viselkedem karácsonykor, azt nem a karácsony hívja elő belőlem, hanem én döntöm el, hogy mit szeretnék megélni, átadni azokban a pillanatokban.

5, Ez a felkorbácsolt érzelmi állapot, ahogy jött, úgy megy is, és az élet a maga szürkeségében halad tovább, ha én nem gondoskodom arról, hogy élettel, nevetéssel, szeretettel legyen töltve a többi napom is.

A karácsonyi ünnepnapok, mint ahogyan egy szerelmes viszony, akkor telik kellemesen, ha nincsenek benne szemrehányások, ha nem okoz fájdalmat a közelség, és ha megvan az érdeklődés a másik ember iránt. Ja, és persze, ha hagyom magamnak megélni a csodálatosságát anélkül, hogy a hiányosságokra koncentrálnék, és nem túl akarok lenni rajta, hanem éppen, hogy benne akarok lenni a folyamatban, a percben, az érzésben…

Többfajta közösségi színtéren fordulunk meg nap mint nap, hogy ablakot nyitva más életére, kitekintsünk egy kicsit a sajátunkból. De vajon a tökéletes testű nők és férfiak Instagram vagy Facebook hírfolyami jelenléte, a kapott lájkok száma és az elénk tóduló ál-tökéletességek milyen hatással vannak a párkapcsolatokra? És vajon alkalmasak-e ezek a platformok az ismerkedésre? Szerzőtársammal, Szávics Attilával ezekről írtuk le a tapasztalatainkat, elképzeléseinket.

Hogyan befolyásolja a közösségi média az ismerkedést?

LN: Azt gondolom, hogy a közösségi média egy jó platform lehet az ismerkedésre. Talán könnyebb megtenni az első lépést azoknak is, akik félnek a nyitástól, az önmaguk felvállalásától. Persze, a texting félreérthető helyzeteket teremthet, leginkább a mondanivaló mögött húzódó érzelmek pontos azonosításának tekintetében, tehát hosszú távon ez nem lesz elég.

SZA: A közösségi média előretörésével - bár bizonyosan praktikus a gép előtt ülve csajozni vagy pasizni – az emberek egyre lustábban udvarolnak/ismerkednek. A férfiak nem tesznek bele annyi energiát egy lány meghódításába, nem ostromolják őket olyan kitartóan, a csajok pedig metszően élesen és gyorsan szelektálnak. Aki nem éri fel a „lécet”, annak piszok gyorsan útilaput kötnek a talpára. A Facebookon vagy az Instán egy szempillantás alatt csekkolhatunk bárkit, aki egy picit is megtetszik nekünk. Nyomozhatunk utána, és – ha az adatlapja ezt engedélyezi – töviről hegyire átvizsgálhatjuk. Olyan az egész, mint egy óriási adatbázis, ahol arcok és tulajdonságok alapján válogathatunk. A „régimódi” telefonszámcsere, majd találkozzunk, és ott kiderül, hogy ki milyen ember típusú randik iszonyatosan megritkultak. Mindenki a biztosra megy, és nem akar felvállalni semmilyen kockázatot. Mi férfiak ezt azért bánjuk, mert pont a kezdetek törékeny, izgalmas mivolta veszik el.

Srácok! Kezdeményezzetek több találkozót, és kevesebb csetelést.

Hogyan reagáljuk le, ha valaki ránk ír a Facebookon és nyíltan kikezd velünk?

LN: A reakció szabadon választható a kérdésben vázolt esetben. Ha nyitott vagyok, és érdekel az, aki „kikezd velem”, akkor miért ne válaszolnék, de ha párkapcsolatban élek, és semmi helyet nem akarok adni az ismerkedésnek, akkor gyorsan rövidre tudom zárni a megkeresést úgy, hogy ne sértsem meg azt, aki kezdeményezett. Szakmámból fakadóan is látom, hogy mekkora sérülést tud okozni a nyitó fél számára, ha a kiszemelt durván elutasítja, vagy ignorálja. A felnőttek világában az egyenes beszédnek van helye. Nem tartom fair megoldásnak, aki egy közösségi média felületén megsértődik azon, ha valaki beszélgetést kezdeményez vele, hiszen ez egy közösségi tér. Offline térben is elfogadott, ha valaki hozzászól a másikhoz. A megnyilvánulás minősége viszont fontos, inkább azon legyen a hangsúly.

SZA: Itt két út van, amely élesen elhatárolódik egymástól. Ha az illető unszimpatikus nekünk, és többszöri elutasításunkra sem adja fel, akkor bármi belefér (még akár a letiltás is), kivéve az alpári és bunkó megnyilvánulások. Senki sem érdemli meg, hogy megalázóan szóljunk hozzá. Ha viszont megnyerő a számunkra, akkor egészen nyugodtan elkezdődhet az eszmecsere.

A férfiak vagy a nők a rámenősebbek? 

LN: Nem tudom. És mikortól rámenős valaki? Ha nyíltan vállalja azt, hogy szeretne beszélgetni valakivel, vagy ha nem veszi figyelembe a másik fél zárási szándékát? Ha az utóbbi, akkor nem hiszem, hogy ebben a kérdésben nagy különbség van a nemek arányában.

SZA: Azt gondolom, - és egyáltalán nem vagyok ezzel a véleménnyel egyedül – hogy a nők! A férfiak puhulnak, a nők pedig keményednek. Kezdjük elveszíteni a kezdeményezést, mint szándékot, sőt lassan már, mint jogot, és mint képességet is.

Nem igaz ez viszont az internet világára. A fickók a Facebookot és az egyéb közösségi oldalakat használják arra, hogy nyílt kockázat nélkül létesítsenek kapcsolódást. Itt, ha elutasítást kapnak, nem történik semmi. Itt nincs bárpult, ahol megszégyenülve érezhetik magukat, ha egy nő lepattintja őket. Észrevétlenül és szemtanuk nélkül lehet próbálkozni. A kiszemeltek száma pedig végtelen is lehet.

 Milyen szöveggel próbálkoznak a férfiak, és mit írnak a nők? 

LN: Ismerek egy férfit, aki bizonyos időközönként megírja a nőnek, hogy mennyire tetszik neki, és egy-két dicsérő szót ír mellé. Számomra ez egy egyenes, érthető, finom jelzésnek tűnik. Azt gondolom, a nők nem így kommunikálnak nyitáskor, szerintem ők jobban keresik a „semleges” kapcsolódási pontot, amivel nyithatnak. Valószínű sok múlik azon is, hogy melyik korosztályról beszélünk, és milyen céllal történik a megkeresés. De ez egy jó kérdés, utána fogok járni az olvasók körében.

SZA: A férfiak egyenesebbek, még ha sokszor bátortalanok is, vagy éppen hülyeségekkel próbálkoznak. A nők viszont inkább mondvacsinált indokokkal közelítenek. Ezen a felületen sokkal fifikásabbak, mint a férfiak.  Képesek kinézni egy eseményt, amin a vágyott férfi részt vesz, és elmenni oda, és spontán találkozásként feltüntetni az egészet. Ezzel szemben a fickók nem nagyon jutnak túl, a „tetszel, van barátod?”, meg a „rettenetesen jól nézel ki” című monológokon. Tisztelet persze a kivételeknek. :)

Várható-e, hogy féltékenységet generál az, ha valakinek a párja túl sok lájkot, vagy kommentet kap egy képre az ellentétes nem képviselőitől?

LN: Szerintem ez függ a párkapcsolat minőségétől és a benne élő egyének működési szokásaitól. Az ember ilyen esetben lehet büszke is a társára, de a „népszerűség” miatt akár veszélyben is érezheti magát. A hűtlenség nem ezekben a helyzetekben fogja megvetni a lábát.

SZA: Önmagában ennek nem kellene féltékenységet szülnie. Ha egy párkapcsolat stabil, azt a lájkok száma nem nagyon ingathatja meg. Az viszont már probléma, ha a lájkokat, és esetleg a célzottabb kommenteket a címzettje nem a megfelelő módon reagálja le. Itt a legjobb módszer a figyelmen kívül hagyás. Azokat a hozzászólásokat, amelyek túlmennek az illendőség határain, nem kell lereagálni. Véleményem szerint mindenkinek tudnia kell, milyen képmegosztások férnek bele a kapcsolati komfortzónába. Ha ezeket a határokat valaki direkt feszegeti, akkor ott bizony jogos a féltékeny megnyilvánulás.

Felkelti az érdeklődésedet valaki, és megnézed a Facebook profilját. Van olyan dolog, ami el tud tántorítani attól, hogy folytasd az ismerkedést vele?

LN: Naná. Szerintem mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen ember társaságában akar lenni. Számomra vannak olyan jelek, amely azonnal elfordítanának egy embertől – párkapcsolati szempontból.

SZA: Igen. Egy adatlap nagyon sok mindent elárul a tulajdonosáról. Nálam azonnali vészcsengő, ha a kiszemelt lánynak tele van az adatlapja szelfikkel. Azt gondolom, hogy aki csak önmagáról tesz ki képeket, csak a külsejét, a körmeit, az izmait akarja nekünk megmutatni, és semmi mást nem tart fontosnak, az az ember az önimádat és az önzőség sikamlós pallóin csúszik a kárhozat felé. :)

Torzíthatja a túlzásba vitt Instagram használat az önértékelésünket? A valós kommunikációban hátrányt okozhat?

LN: Abszolút. Mint mindent, ezt a platformot is szűrővel kell használni. Amit látunk ott, az csak egy részlet. Nagyon kevés abból, ami a követett személlyel történik, és éppen így, mi is csak egy kis részletünket látjuk viszont a posztjainkban. A kommunikációban a hátrányt talán nem csak az Insta helytelen használata okozza, hanem mindaz a gondolat és indíttatás, ami miatt a közösségi média rabjává válik valaki. Sajnos a finom, pontos, tiszteletteljes kommunikációra negatív hatással van a virtuális tér.

SZA: Mindenképpen. Én magamon is észreveszem a káros hatásokat. Minél több Insta képet nézek, annál szürkébbnek érezhetem a saját világomat. Éppen ezért rettenetesen fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy amit ott látunk, az nem feltétlenül a valóság.

Az önbizalmat is képes rombolni, hiszen ha az ember elégedetlen az életével, akkor azért önmagát ostorozza, és aki nincs jóban önmagával, annak a kisugárzása (önbizalma) is megváltozik. Semmiképpen sem a jó irányba. A közösségi médiát amolyan bulvárként kezelem. Mondhatni, ez a Blikk magazinom. Semmit sem hiszek el belőle, de amiben csak lehet, abban keresem a könnyedséget.

A közösségi média fogyasztás befolyásolja a szexualitásunkat? (Túl sok jó nő és izmos fickó, akik miatt a párodat és magadat is alul értékelheted).

LN: Ha a páromat alul értékelem más kinézete vagy sikeressége miatt, akkor ott érdemes lesz először önmagamban keresni az elégedetlenség gyökerét. Az embernek mindig vannak viszonyítási pontjai, amitől valamilyennek érzi magát. A legjobb, ha ezek a pontok a saját eddigi életszakaszainkra irányulnak, ha már meg akarjuk mérni magunkat valamihez képest. A 14-19-es korosztályba tartozó fiatalok számára igazán káros az erőltetett, torzított, irányított viszonyítási pont, amit ezek a felületek mutatnak, mert számukra még nagyobb talány, hogy mi is zajlik a világban, kik ők, és hol a helyük, mi az a kincs bennük, amiért megszülettek. Az idősebbek esetében remélem, hogy nem az lesz a mérvadó, amit az ilyen felületeken látnak. Viszont jót tehet a párkapcsolatnak, ha az izmos pasik és nők látványából adódó szexuális izgalmat beviszik a hálószobájukba, és nem arra figyelnek, hogy mennyiben térnek el ők a látottaktól, hanem arra, hogy milyen jó élmény az általuk választott társsal megélni a vágyak beteljesülését.

SZA: Ugyanazt gondolom itt, mint az előző kérdésnél. Minél többet netezünk, annál több számunkra potenciális reklámot és oldalt fogunk megnézni. Szinte elkerülhetetlen, hogy ne fussunk bele, nálunk sportosabb és vonzóbb emberek képeibe. Ezáltal a szexuális tartalmak is bekúsznak a mindennapjainkba. Nem a pornóra kell gondolni. Elég, ha egy nap 20 különböző bikinibe öltöztetett nőt látunk. Máris savanyúbbnak érezhetjük az otthoni szőlőt. Ingereket gerjeszthet a szexuális változatosságra. Azt gondolom, hogy ennek köszönhető, hogy a mai világban rekordszámú a megcsalás, a félrelépés és a házasságtörés, sőt a válás is. Mindenki az „új” élményének hajszolásába veszik, és legtöbbünk ezt nem is tudja. Mármint az okot nem ismeri fel. Más kérdés, hogy aki ezzel tisztában van, sem biztos, hogy el tud „bújni” a mindent behálózó vágykeltés elől.

Biztos megoldás erre nincs, talán csak az, ha a lehető legkevesebbet bújjuk a közösségi oldalakat. (Én igyekszem legalább heti egy napot netmentesen tölteni).

Szőke hajú nőként általában kikerekedik a szemem, amikor valaki „szőke nős”, bugyuta vicceket mond a társaságomban, és pont így nem vállalok közösséget azzal sem, aki mocskolódó „anyós vicceken” kezd el röhögni. Az emberek bárkit, bárhol képesek beskatulyázni, megítélni.

A különböző nemek eltérő adottságainak köszönhetően számos általánosítás forog a köztudatban, és mi most ezt boncolgattuk Attilával.

„A férfiak jobban vezetnek, mint a nők.”

 LN: Vannak nőismerőseim, akik nagyon jól vezetnek. Ha valamikor is velük kell utaznom, akkor még annál is nagyobb biztonságban érzem magam, mintha én vezetnék. Azonban van olyan férfi ismerősöm, aki mellett kiver a víz, valahányszor visszakapcsol, és előzésbe kezd. Ha a saját ismeretségi körömet nézem, közülük a férfiak jobban vezetnek, mint a nők.  Több kutatási eredmény is igazolta, hogy a férfiaknak jobb a térérzékelésük. De az is lehet, hogy csak magabiztosabbak, mert róluk az terjedt el, hogy ügyesebben vezetnek, és nem ivódott beléjük a róluk szóló leértékelő általánosítás. :)

Szávics Attila: Határozottan IGEN..:) Nálam az a „jó vezető”, aki bátran ül a kormány mögött.  A férfiak nem csak az autóban, de az élet más területein is bátrabbak. Észrevettem, hogy azoknak a nőknek, akiknek vagányabb, ha mondhatom így „fiúsabb” a személyisége, azoknak a vezetési stílusa is sportosabb és dinamikusabb. Ha minden nő így vezetne, ez a sztereotípia nem született volna meg. :) Tudják, hogy kézben tartják az eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy aki félve ül az autóba, az veszélyezteti a többi vezetőt is.

„A nők pletykásabbak.”

 LN: Naneeeeem. :) Bár, az igaz, hogy a nők erősebbek a verbális kommunikációban, és beszédesebbek az emberi kapcsolataikban is, így inkább csak megosztják egymással a jó gyakorlatokat. Meg a másét is. :) 

SZA: Szerintem igen.  A férfiak először önmagukkal, magukban rendezik a dolgaikat, aztán nyitnak mások felé.  A nők szeretik a barátnőikkel megbeszélni akár az apró-cseprő gondjaikat is, és azt hiszem, minél többször van erre lehetőségük, annál jobban érzik magukat. A férfiak (sajnos) legtöbbször úgy gondolják, hogy segítséget kérni gáz, és ezzel az alapvető szabályaik egyikét szegnék meg. Pedig a külső nézőpont/más ember (szakember) beavatkozása sokszor továbbgördítheti azt a bizonyos nagy követ.

Ha pedig könnyedebb témákra helyezzük a hangsúlyt, akkor abszolút a nők a befutók. Figyeljük csak meg, hogy a kávézók ablakainál mennyi srácot látunk, akik csoportokba rendeződve beszélik ki az élet „nagy dolgait”. Persze a lányok is visszakérdezhetnének erre, hogy „akkor mégis miről beszél az a sok fickó, aki esténként a kocsmában gyülekezik?” :)

Lehetséges akkor, hogy mindkét nem „pletykál”?

„A férfiaknak csak a szex a fontos a párkapcsolatban.”

 LN: Nem zörög a haraszt… Biztos, hogy kiemelten fontos számukra a testiség, sok férfi a szexuális érintkezés gyakoriságából szűri le, hogy mennyire férfias, ezen a kapcsolódáson keresztül növeli az önbizalmát. De szerintem más is fontos a számukra. Például, hogy folyamatosan visszajelzést kapjanak arról, amit jól csinálnak. :) Egyébként pár évig meg tudnak lenni egy szexuális értelemben takarékra vett kapcsolatban is, de kutyamód szenvednek a hiánytól. Mondjuk, ezt meg is értem.

SZA: Ez teljes blődség. A férfiaknak nagyjából ugyanazok a fontosak, mint a nőknek, csak más mennyiségben és más sorrendben.  Azt gondolom, hogy a szex mind a férfiaknak, mind a nőknek alapszükséglete. De míg a csajok képesek évekig is meglenni nélküle, addig mi erre képtelenek vagyunk.

„Minden nő elcsábul egy pénzes férfi szavára.”

 LN: Nem minden nő.  Az biztos, hogy a pénz előnyhöz tudja juttatni a férfiakat, külső, és a körülmények tekintetében mindenképp. De a pénz nem javít automatikusan a jellemen – sajnos.

SZA: Ez hülyeség. Véleményem szerint a pénz az életben való céljaink elérését, az eredményességünket jelképezi. A pénz maga a begyűjtött elismerés. Ez - közvetve ugyan – de hatással van a nőre. Ne felejtsük el, hogy az anyagi jólét biztonságot sugároz, ami talán a legfontosabb egy nőnek, aki családban is gondolkozik.

„A férfiak magabiztosabbak.”

 LN: Nem tartom igaznak. De könnyebben felveszik ezt az álarcot.

SZA:  20 évvel ezelőtt még így gondoltam volna, de a mára egyre jobban felcserélődő szerepek miatt a nőknek egyre határozottabb, a férfiaknak pedig értelmezhetetlenebb a kisugárzásuk. Sokszor nem egyértelmű a férfiak viselkedése. Jelenleg – megkockáztatom - több a zavarodottan viselkedő hímnemű, mint a nő.

„A nők rendszeresen manipulálják a férfiakat.”

 LN: Na, ebben a kérdésben a szerzőtársamnak biztosan megindulnak a gondolatai. :) A nők ügyesebben azonosítják az érzéseket, és szeretnek is beszélni róla. Így aztán az lehet, hogy úgy fűzik fel a gondolatmenetet, hogy az elindítson a férfiban is valamit.

SZA: A nők manipulációja olyan ösztönös, hogy legtöbbször nincsenek is tudatában annak a mozdulatnak, tekintetnek, amivel uralmuk alá vonnak minket. Észre sem veszik azokat a finom kérdéseket, kéréseket, amivel befolyást gyakorolnak ránk. Ezzel egyébként semmi baj nincs. Mi ezt kifejezetten kedveljük. Szeretjük látni azt a csábos tekintetet, azt a kacér mosolyt… Persze a pozitív manipulálás mellett ott van a negatív oldal is, mint a hiszti, a lelki terror, sértődés, és a különféle megvonások.

„A nők hisztisebbek, mint a férfiak.”

 LN: Ha a hiszti az, amikor valaki nem tudja megfelelően kontrollálni az érzéseinek kinyilvánítását, akkor ebben esetleg lehet igazság. A nők talán hamarabb, és élesebben kifejezésre juttatják az érzéseiket, nem tetszésüket. Lehet, hogy a férfiak ritkábban hisztiznek, de azért az ütősebb…

SZA: Talán ez az első kérdés, amit nem tudnék kifejezetten nemekre lebontani. A hisztire való hajlam személyiség függő. Egy egész életében az anyukája ölében nevelkedett fickó bizonyosan hisztisebb, mint a legtöbb nő. Ahogyan ugyanez elmondható az aranyszalvétán hordozott apa kicsi hercegnőjéről is.  Véleményem szerint a kulcs a neveltetésben rejlik.

„A nők hajlamosabbak a túlagyalásra, mint a férfiak.”

LN: Párkapcsolatban talán azért lehet igaz, mert a férfiak nem mindig mondják el a gondolataikat, érzéseiket, és ha valami foglalkoztatja az embert, de nem ismeri a részleteket, akkor hajlamos megtölteni az üres kockákat.  Összességében pedig azért lehet igaz, mert a nőkön (anyákon) nagy a nyomás, igyekeznek biztosra menni, jó döntéseket hozni, hogy megfeleljenek minden szerepben, amit elvár tőlük a társadalom, a család. Lehet, hogy kódolva van bennünk valami olyan, hogy a gyermek életben tartása, nevelése, gondozása érdekében jó, ha előre látjuk a lépések lehetséges következményeit.

SZA:  Ez nagyon jó kérdés. Azt gondolom, hogy a férfiak „túlagyalósabbak”, mint a nők, mivel mi magát a DÖNTÉST sokkal komolyabb szinten kezeljük, mint a nők. Olyan, mintha ugyanabban a játékban mi több büntetőpontot kapnánk egy rossz útválasztásért.

„A szőke nők buták.”

 LN: Ha hihetünk a kutatásoknak, az eredeti szőke hajú nők IQ-ja magasabb, mint az egyéb hajszínnel rendelkező nőké.
Egy tanulmány szerint a szexuális élményre való hajlandóság skáláján a férfiak magasabb pontszámot adtak a szőkéknek, és őket fiatalabbnak, egészségesebbnek is gondolták. Vagy ezért, vagy nem, de a filmek, és a reklámok világában a szőke hajú nőket  gyakran a férfiak figyelmének felkeltésére használják, és egy "használati eszköznél" pedig hasznos, ha nem gondolkodik, nem beszél... 

SZA:  Az életem során megismert összes szőke nő okos volt. Ez a legbutább sztereotípia, ami létezik.

„Minden pasi önző.”

LN: Az önzés egy bizonyos fokig hasznos, és kell is. Ha itt arról van szó, hogy általában a saját kényelmük az első, akkor lehet benne valami. De az is lehet, hogy ez csak a tartós kapcsolatban élő férfiak egy részénél kapcsol be.

SZA: Visszavonom az előző állításra tett kijelentésem. EZ a legnagyobb hülyeség a sztereotípiák között. Az önzőség nemtől és kortól teljesen független. Ahogyan a hiszti is, úgy az önző viselkedés is a neveltetésen múlik. Persze az ember attól is önzővé válhat, hogy életének korábbi szakaszában túl sokat adott, és mindig csak a pofont kapta viszonzásul.

Vajon a sikeres emberek önzőek?
Vajon belefér egy életbe, hogy nem csak a saját, de a környezetem életét is rendezgetem?
Lesz így belőlem sikeres ember?

Lehet, hogy aki önző, az valójában csak annyit hibázik, hogy nem foglalkozik a körülötte élők előrejutásával is, csupán csak a saját maga céljaival? Nálam az önzőség ott kezdődik, ahol az én előrejutásom más hátráltatásának árán sikerül.