A mai világban a neten keresztül gyorsan kapcsolatot lehet teremteni valakivel. Van erre spéci alkalmazás, mint például a Tinder (nem használom, csak az általános műveltség része, hogy ismerem :) ) de a Messengeren, Instán keresztül is gyorsan „rá lehet írni” valakire.

Nem kirívó eset, hogy egy negyvenes nő – akár párkapcsolatban él, akár már nem -, váratlanul kedves üzenetet kap valakitől, akit csak alig ismer, vagy épp teljesen ismeretlen számára.

Egy férfi ismerősöm, aki nem rég vált el, elmesélte nekem, hogy most közel 50 évesen második kamaszkorát éli. Egyszerre több nővel tartja a kapcsolatot, a bőség zavarában sokszor azt se tudja, hogy mikor, kivel menjen randizni, és hova. Nem ismertem nagy nőcsábásznak őt, így érdeklődve figyeltem, hogy vajon mi lehet ennek a nagy „sikernek” a titka.

Azt mondja, hogy nem kell nagy sárm, vagy varázslat ahhoz, hogy magához vonzza a nőket, mert általában ezek a nők már túl vannak a házasságban megélt csalódáson, és ki vannak éhezve a szeretetre, az odafigyelésre. Egy, vagy két gyereket nevelnek, és nincs stabil érzelmi támaszuk. Vágyakoznak, sérülékenyek és hinni akarnak még a szőke hercegben.

Megkérdeztem, hogy mivel tudja felkelteni a csajok (38-45 év) figyelmét. A válasz: szép szavakkal.

Például:

„Jó reggelt! Legyen szép napod!”

„Nagyon csinos vagy azon a képen, amit kiraktál!”

„Nagyon szép és fiatalos vagy.”

„Ma sokszor eszembe jutottál.”

„Jó éjszakát, álmodj szépeket!”

Ezek valóban szép szavak, és tényleg kedves gesztus, mindenkinek jólesik ilyet olvasni. De nagy kérdés, hogy valóban ott van-e a valós érzelem is mögötte… A válasz mindegy is – abból a szempontból, hogy ezen szép szavak hatására a nők azt érzik, figyelem irányul rájuk, és a kedvességet azonnal jutalmazzák. A pasi meg nyeregben érzi magát emiatt.

Egyébként, csak egy ideig lehet szívüknél fogva vezetni a negyvenes nőket, mert van egy olyan tulajdonságuk is, hogy tudják, mit akarnak, és viszonylag jól átlátják, hogy mi miért történik. Noha egy ideig türelmesek, mert megtapasztalták már, hogy bármi hozhat még jó eredményt, ő is és más is fejlődhet annyit, hogy jó irányba mozdulhassanak a dolgok, de azért egy idő után ignorálni fogják a lovagias, ám de üres üzeneteket.

Azonban elvitathatatlan, hogy otthon gyakran nem kapnak elegendő szeretetet, figyelmet, elismerést a negyvenes nők. Emiatt viszont lehet, hogy a szeretetéhségben torzult érzékelésnek köszönhetően csak később döbbentik rá magukat arra, hogy beáldozták az önbecsülésüket a szép szavak oltárán.

Így pedig az üres gesztusok trójai fa lovában beérkező csalódás, és önbizalomcsökkenés már borítékolva van…

Az illúzióról elmélkedem. Az általam ismert negyvenes nők gyakran válnak a saját maguk által kreált kalitka, vagy épp egy csinosba öltöztetett, de alapvetően lepukkant helyzet rabjává. Az általuk kikozmetikázott szituációk, a tisztánlátást mellőzve magasztalt emberek bálványozása ad nekik erőt és reményt (egy ideig), hogy van kiút a kiábrándultságból, és van alternatíva a félelem helyett.

Az a bizonyos szőke herceg…

Az egyik ilyen szitu, amikor a keserűség könnyei mögött feltűnni látszik a herceg a fehér lovon, aki majd kimenti őt az unalmas, poros házasságból, és végre megtörténik a csoda: bekövetkezik a tenyéren hordozás. De nem amolyan évek sora alatt megizzadt, kérges tenyéren lesznek hordozva, hanem úgy történik majd, ahogyan azt a hercegnőkkel szokás. Fehér kesztyű, tisztaság, erő, biztos háttér, érzékiség, előzékenység és önbizalom kíséretében zajlik majd.

Hihetetlennek tűnik?

Azért a pasik profik abban, hogy néhány jól irányzott mondattal betehessék a lábukat a női szív befelé nyíló ajtajának küszöbétől pár centire – legalább. És ezért sokkal több (könnyen jött) jutalmat kapnak, mint amennyit kiérdemel a helyzet, hiszen a nőnek hiányoztak a szép szavak, a kedvesség…ezért azonnal jutalmazza a szeretetforrást.

Miután elég sok ilyen sztorit hallok, a szakmámból kifolyólag is, így adódik a kérdés, hogy vajon tényleg ennyire érzelmi bizonytalanságban élnek a nők? Tényleg elég néhány jól manipulált mozdulat, néhány jól megkomponált mondat, és már aznap kirajzolódik egy új élet terve?

Ismerek olyan nőket, akik zeneszámokkal, képekkel, idézetekkel üzennek a virtuális térben ismert szerelmüknek. Az sem tántorítja el őket, hogy más nő is posztol arra az üzenőfalra.  – Az enyémet biztosan komolyabban veszi…mondja.

Van olyan nő is az ismeretségi körömben, aki évek óta titkolja önmaga előtt, hogy szerelmes valakibe, akivel olykor összefut egy pásztorórára.  – Ha nem veszek róla tudomást, hogy mi zajlik a lelkemben, akkor nem fáj…vallja.

És vannak azok a nők is, akik látva egy srác kiforratlan személyiségét, emberfeletti késztetést éreznek, hogy segítsenek neki felnőtt férfivé válni, ezzel megszolgálva az ő szeretetére, figyelmére. – Egyszer, ha érett személyiség lesz, majd meglátja az értéket abban, amit én hoztam az életébe. Addig eltűröm, hogy félrelök önmaga keresésekor… mondja.

Nem ejtettem szót a negyvenes nőkről, akik évtizedekig húzták az igát a családban, imádva annak minden tagját, és elhitték a könnyedséget hozó herceg búgó hangját, és boldogan vették fel a feleséggel való összehasonlítás következtében megnyert érmet a nyakukba. – Nincsenek már jóban a feleségével, mert az a nő állandóan bántja őt. Nem szakítanak a gyermekek miatt, de elhiszem neki, hogy csak engem szeret… mondja.

Valóban létezik herceg fehér lovon?

És ha igen, tényleg teremti a közös életet a negyvenes nővel, vagy csak a nő értékrendjének, nyugalmának, elfogadásának fényében állomásozik egy kicsit az érett nő gondoskodástól meleg kuckójában, mielőtt hazatér az önmagával vívott, de mással megálmodott csatatérre?

Azért van más is, amit képes elhinni a negyvenes nő (egy része). Például:

• van még sok idő önmagával foglalkozni, nyugodtan hátrasorolhatja magát
• egy jó asszony köténye mindent eltakar
• a nő helye a tűzhely mellett van, a takarítás, és a gyereknevelés körül forogjanak csak a gondolatai, mert ez az egy pozíció lehet az életcélja
• a szexet akkor és úgy kívánja, ahogy a férje, hiszen ez így volt már amióta világ a világ
• a menstruációról jobb hallgatnia, jobb titokban megélni, mert csak zavarja a férfit a véres részletekkel
• negyven felett a nők már nem izgalmasak
• a gyermekek gondozása, a családi logisztika csak a nő feladata
• a jó feleség nem flörtöl, azonban csendben elfordítja a fejét, ha a férjét flörtölni látja

És persze, sorolhatnánk még…

A nők szerintem a tiszta szeretetet, a megbecsülést, a feléjük fordulást keresik. Ha ezt megtalálnák a mindennapokban, akkor nem lenne olyan nagy ereje felettük az (sz)ámító férfiszavaknak…

Nem politikai megfontolásból született a cikk, hanem inkább félelemből. Félek, hogy a kiábrándultság, a mindennapok mókuskerekében történő fáradtságnak köszönhetően mi, nők nem élünk azzal a joggal és lehetőséggel, amit az előttünk élt nők és férfiak oly sokáig tartó egyezkedéssel kivívtak nekünk.

Ne hidd, hogy a nők szavazati joga mindig, minden nő számára nyitott és elérhető volt. Koránt sem. Nagyon sokszor futottak neki ennek a témának, és a hatalommal bíró férfiak mindenféle leértékelő megkülönböztetést találtak ki a nők szavazati jogának megadását illetően. De voltak, akik nem adták fel, és tudták, hogy előbb-utóbb, de meg fog törni a nézet, hogy a nő nem érdemel egyenrangú jogokat a férfival.

1945-ben jött el az idő, hogy kiforrjon – a szavazási jogkört tekintve – az egyenlőség.

Ha nem élünk azzal a lehetőséggel, amiért elődeink harcoltak, és nem hisszük, amiben hittek, akkor kétséges, hogy

• érdemes volt-e azt a sok energiát, tudást, kitartást beletenni, és a megaláztatást elszenvedniük értünk, nőkért
• mi, nők, megértünk-e 2019-re arra, hogy ne kerüljünk perifériára az élet semmilyen területén
• emberként mennyire vagyunk tudatosak abban, hogy képesek vagyunk megteremteni azt a világot, amiben szívesen élünk, ami békét és biztonságot ad mindannyiunknak.

Úgyhogy, kedves Olvasó, arra kérlek, hogy menj el Te is szavazni. Nem azt kérem, hogy egy általam elfogadhatónak, vagy kisebbik rossznak tűnő politikai szereplőgárdára voksolj, csak azt, hogy élj a véleményezési jogoddal. A Te hangod is számít.

Ha már eldöntötted, hogy el fogsz menni vasárnap szavazni, akkor kérlek, tájékozódj előtte, hogy melyik az a párt, amely tagjainak gondolkodásával, cselekvésével, terveivel azonosulni tudsz, és ne hallgass vakon a párodra, a szomszédra, a munkatársra. Te nem csak egy nő vagy, aki semmihez sem ért. Te a NŐ vagy, aki képes felelősen dönteni, akinek számít a vágya, a terve, a megnyugvása.

Nem tart sok időbe felmérni, hogy milyen életet, milyen lehetőségeket kívánsz magadnak és a gyermekeidnek, és azt összevetni a politikai szereplők magatartásával. Ha nem követted eddig a politikát, akkor akár a délutáni kávézásod közben is olvashatsz róla. A legjobb talán a hiteles véleményvezérek blogjaiból való tájékozódás.

Úgy érzem, nem vonhatjuk meg a vállunkat és vonódhatunk ki nőként a voksunk leadásának lehetőségéből, mert egyrészt nem volna fair azokkal szemben, akik számítanak a véleményünkre, sem azokkal szemben, akik kiharcolták ezt a lehetőséget nekünk, és nem volna fair magunkkal szemben sem, mert felelősséggel tartozunk az életünkért.

Emlékszem arra, hogy milyen volt az életem a harmincas éveimben: mit gondoltam magamról, mik voltak a félelmeim, a vágyaim, milyen célok mozgattak. Most már látom azt is, hogy néhány dolog, amiről azt hittem, hogy rendkívül fontos a jól-létem szempontjából, ennyi idő és élettapasztalat távlatából már nem is tűnik annyira fontosnak, és helyette más dolgok kerültek fel az értékrend-listámra. Érzem a változást a testemben, a lelkemben.

#30

Mindig megértően mosolygok, amikor a harmincas nők panaszkodnak az öregségükre:

„Ó, hát, már így harminc körül mit várjon az ember?!”

„Nem tudom, hogy van-e értelme már harmincegynéhányévesen az újrakezdésnek…”

„Huszonévesen még talán elfogadható, hogy sok mindenbe belekap az ember, na de harminc körül mégis mit akarunk?”

„Hogy vezethetnék be új szokásokat harmincévesen?”

„Hogy fogok én társat találni ennyi idősen?”

„Úristen, de öreg vagyok!”

Ilyen és ehhez hasonló mondatokat szoktam hallani a szépséges, erejük teljében pompázó harmincasoktól, és bár látom, hogy rengeteg lehetőségük van, megértem őket. Ahhoz viszonyítanak, amit már megéltek, így ahhoz képest valóban van változás, mint ahogy nekünk, negyven körülieknek az előző évtizedünkhöz képest. Nem rosszabb, más.

#40

Aki családban él, megtanul több fejjel gondolkodni, és mások helyett, vagy másokért cselekedni, aminek következtében hamar elfárad, önmagára már alig marad energiája. A negyvenes családanya/családapa olykor keresi a szülőség előtti önmagát, hogy egy kicsit levegőhöz jusson. Tényleg változik a test, a tűrőképesség, a látásmód átalakul, az érzelmek nagyobb amplitúdóval mozognak, de valahogy mélyebbek, mint ezelőtt.

#50+

Biztosan vicces egy hatvanasnak a negyvenes ember panaszait hallgatni. A hetvenesek zöme is még kirándul, rejtvényt fejt, csodálja a természetet, felismeri magát a családtagjaiban, dolgozik az egészségén, siratja az elmúlt szerelmeket, a kihagyott lehetőségeket, a rossz döntéseket (amelyek idővel talán mégsem tűnnek olyan rossznak)… élnek a mindennapi rutin szerint, mint mindenki más.

Bár sokszor átfut ifjak agyán is a gondolat, hogy nem élünk örökké, de valahogy a megélt veszteségek, fájdalmak azok, melyek a gyógyulni nem akaró horzsolás égető érzésével igyekeznek jelezni számunkra, hogy a holnap senkinek sincs megígérve.

A környezetem nem szokta szeretni, ha az élet végességéről beszélek, pedig nem a fájdalmas oldaláról fogom meg a dolgot. Nem azt jelenti számomra, hogy félni kell, és szorongani a bizonytalanságtól, hanem az, hogy merni kell megélni a pillanatot, meghozni a döntéseket, és merni kell szeretni, a szeretetet elfogadni, és nem begubózva félni attól, hogy ez a folyamat (az ÉLET) magában hordozza a fájdalom lehetőségét.

Panaszkodva, vagy örömmel, de csak az adott pillanatot élhetjük – akárhány évesek is vagyunk.

Évekkel ezelőtt kiolvastam a Prágai kocsmakalauz című könyvet. Annyira izgalmasan volt dokumentálva a kocsmatúra kaland, hogy akkor elhatároztam, hogy ezt testközelből meg fogom nézni, azonban nem vagyok egy nagy ivó, a sört meg nem is szeretem, így nem tepertem szállást foglalni. Most mégis úgy alakult, hogy Prágába utaztunk pár napra. Ha már ott voltunk, természetesen megindult a kocsmatúra is.

Indulás előtt utánaolvastam, hogy mi fog rám várni, ha ott lebzselünk, mert a barátaink, akik már jártak Prágában, leginkább csak a sörözést emelték ki, de most már értem, hogy miért. A Booking szállásfoglalás mindig lutri, még ha a visszajelzéseket el is olvasgatjuk, de sikerült jól választani.  A bőrönd mellett a rollerem is velünk utazott, minden adott volt, hogy jól érezzem magam.

Összegyűjtöttem 7 dolgot, amit Prágában tapasztaltam:

1, A kocsmák felszolgálói nem igazán csípik azt a vendéget, aki rostos üdítőt kér. Vagy csak én voltam ellenszenves, mert mindig valami olyat kértem, ami nem volt. Például peach. Az nincs. Apple vagy Orange – ne tessék válogatni, tessék gyorsan választani. Egyébként a nevemmel is gondban voltak…vagy az akcentusommal? 

2, Hrabal törzshelyén, az Arany tigrisben akkor is hozták elébem a sört, ha nem is kértem. Nagy volt a pörgés, és ha meglátták, hogy üres a korsó előttem, kérés nélkül már jött is az újabb adag. Csak győzzem inni. Nem győztem. Pedig Hrabal munkássága előtti tisztelgésem jeléül megpróbáltam legyűrni a felét legalább. Üres asztal sehol nem volt már délután sem, így odaültünk egy kb. hetvenéves férfiakból álló asztaltársasághoz. Örültünk egymásnak, de egy kukkot sem értettünk egymás beszédéből. Ők nem beszéltek angolul, én meg csehül álltam az anyanyelvükkel. Mindenáron koccintani akartak, ám legyen.

 Itt Clinton is megfordult annak idején Havel kíséretében. Természetesen, Hrabal is itt volt éppen…akkor is.

3, Mindenhol van valami látványosság, bármerre is indultunk. Ez nagyon jó dolog, mert így a 20 km-es séta se kottyant meg. Igen meglepődtünk, amikor átlagos épületnek álcázva egy többszintes bevásárlóközpontot találtunk. A Vencel tér (Václavské náměstí) viszont nem varázsolt el.

4, Elektromos rollerrel is lehet járni a várost, de a tömegközlekedés is kiváló. Mind gyakoriságban, mind útvonal tekintetében. Villamosoztunk, metróztunk, és mivel a saját rollerem is nálam volt, rollereztem is jó sokat.

5,  Az általában nagyon hangulatos kocsmában inkább a férfiak voltak, a nőket kávézókban láttam csoportosulni. Hrabal törzshelyén anno a kocsmatulaj aprópénzt adott a betérni kívánt nőknek, hogy szakadjanak le a férjeikről, és inkább moziba menjenek. Egy másik kocsmában megállítótábla javasolta a shoppingolni vágyó nőknek, hogy adják be a férjeiket a “megőrzőbe”.

6, Nagyokat lehet bolondozni. Feldobja az ember hangulatát, ha beöltözött figurákkal találkozik, illetve számos mozifilm helyszínéül szolgált Prága. Megtaláltuk a Mission Impossible filmből ismert Károly híd oldallépcsőjét, és az Óváros tér is feltűnt a Tripla X-ben (xXx). Újrajátszottam.

7, Prága kiváló helyszín azoknak is, akik romantikázni szeretnének. Vagy csak egy profi ázsiai masszázsra vágynak. Van itt minden.

Ha hashtegeket szeretnék használni a kirándulás jellemzéseként, akkor ezeket írnám be:

#

drága autók, csinos nők, vidám férfiak, hidak, hajók, sok víz, még több sör, kolbász, egy sor nevezetesség, elektromos roller, színes nemzetiségű turistacsoportok, régi és új villamosok, kényelmes metróülések, knédli, Billa, Hrabal, Kafka, Planetárium, Zoo, luxus, történelem… és a végére… #prágamenő