40 múltam, és élvezem

40 múltam, és élvezem

Sztereotípiák női és férfi szemmel

2018. november 25. - admin40

Szőke hajú nőként általában kikerekedik a szemem, amikor valaki „szőke nős”, bugyuta vicceket mond a társaságomban, és pont így nem vállalok közösséget azzal sem, aki mocskolódó „anyós vicceken” kezd el röhögni. Az emberek bárkit, bárhol képesek beskatulyázni, megítélni.

A különböző nemek eltérő adottságainak köszönhetően számos általánosítás forog a köztudatban, és mi most ezt boncolgattuk Attilával.

laskainelli_szavicsattila.jpg

 

„A férfiak jobban vezetnek, mint a nők.”

 LN: Vannak nőismerőseim, akik nagyon jól vezetnek. Ha valamikor is velük kell utaznom, akkor még annál is nagyobb biztonságban érzem magam, mintha én vezetnék. Azonban van olyan férfi ismerősöm, aki mellett kiver a víz, valahányszor visszakapcsol, és előzésbe kezd. Ha a saját ismeretségi körömet nézem, közülük a férfiak jobban vezetnek, mint a nők.  Több kutatási eredmény is igazolta, hogy a férfiaknak jobb a térérzékelésük. De az is lehet, hogy csak magabiztosabbak, mert róluk az terjedt el, hogy ügyesebben vezetnek, és nem ivódott beléjük a róluk szóló leértékelő általánosítás. :)

Szávics Attila: Határozottan IGEN..:) Nálam az a „jó vezető”, aki bátran ül a kormány mögött.  A férfiak nem csak az autóban, de az élet más területein is bátrabbak. Észrevettem, hogy azoknak a nőknek, akiknek vagányabb, ha mondhatom így „fiúsabb” a személyisége, azoknak a vezetési stílusa is sportosabb és dinamikusabb. Ha minden nő így vezetne, ez a sztereotípia nem született volna meg. :) Tudják, hogy kézben tartják az eseményeket. Arról nem is beszélve, hogy aki félve ül az autóba, az veszélyezteti a többi vezetőt is.

„A nők pletykásabbak.”

 LN: Naneeeeem. :) Bár, az igaz, hogy a nők erősebbek a verbális kommunikációban, és beszédesebbek az emberi kapcsolataikban is, így inkább csak megosztják egymással a jó gyakorlatokat. Meg a másét is. :) 

SZA: Szerintem igen.  A férfiak először önmagukkal, magukban rendezik a dolgaikat, aztán nyitnak mások felé.  A nők szeretik a barátnőikkel megbeszélni akár az apró-cseprő gondjaikat is, és azt hiszem, minél többször van erre lehetőségük, annál jobban érzik magukat. A férfiak (sajnos) legtöbbször úgy gondolják, hogy segítséget kérni gáz, és ezzel az alapvető szabályaik egyikét szegnék meg. Pedig a külső nézőpont/más ember (szakember) beavatkozása sokszor továbbgördítheti azt a bizonyos nagy követ.

Ha pedig könnyedebb témákra helyezzük a hangsúlyt, akkor abszolút a nők a befutók. Figyeljük csak meg, hogy a kávézók ablakainál mennyi srácot látunk, akik csoportokba rendeződve beszélik ki az élet „nagy dolgait”. Persze a lányok is visszakérdezhetnének erre, hogy „akkor mégis miről beszél az a sok fickó, aki esténként a kocsmában gyülekezik?” :)

Lehetséges akkor, hogy mindkét nem „pletykál”?

„A férfiaknak csak a szex a fontos a párkapcsolatban.”

 LN: Nem zörög a haraszt… Biztos, hogy kiemelten fontos számukra a testiség, sok férfi a szexuális érintkezés gyakoriságából szűri le, hogy mennyire férfias, ezen a kapcsolódáson keresztül növeli az önbizalmát. De szerintem más is fontos a számukra. Például, hogy folyamatosan visszajelzést kapjanak arról, amit jól csinálnak. :) Egyébként pár évig meg tudnak lenni egy szexuális értelemben takarékra vett kapcsolatban is, de kutyamód szenvednek a hiánytól. Mondjuk, ezt meg is értem.

SZA: Ez teljes blődség. A férfiaknak nagyjából ugyanazok a fontosak, mint a nőknek, csak más mennyiségben és más sorrendben.  Azt gondolom, hogy a szex mind a férfiaknak, mind a nőknek alapszükséglete. De míg a csajok képesek évekig is meglenni nélküle, addig mi erre képtelenek vagyunk.

„Minden nő elcsábul egy pénzes férfi szavára.”

 LN: Nem minden nő.  Az biztos, hogy a pénz előnyhöz tudja juttatni a férfiakat, külső, és a körülmények tekintetében mindenképp. De a pénz nem javít automatikusan a jellemen – sajnos.

SZA: Ez hülyeség. Véleményem szerint a pénz az életben való céljaink elérését, az eredményességünket jelképezi. A pénz maga a begyűjtött elismerés. Ez - közvetve ugyan – de hatással van a nőre. Ne felejtsük el, hogy az anyagi jólét biztonságot sugároz, ami talán a legfontosabb egy nőnek, aki családban is gondolkozik.

„A férfiak magabiztosabbak.”

 LN: Nem tartom igaznak. De könnyebben felveszik ezt az álarcot.

SZA:  20 évvel ezelőtt még így gondoltam volna, de a mára egyre jobban felcserélődő szerepek miatt a nőknek egyre határozottabb, a férfiaknak pedig értelmezhetetlenebb a kisugárzásuk. Sokszor nem egyértelmű a férfiak viselkedése. Jelenleg – megkockáztatom - több a zavarodottan viselkedő hímnemű, mint a nő.

„A nők rendszeresen manipulálják a férfiakat.”

 LN: Na, ebben a kérdésben a szerzőtársamnak biztosan megindulnak a gondolatai. :) A nők ügyesebben azonosítják az érzéseket, és szeretnek is beszélni róla. Így aztán az lehet, hogy úgy fűzik fel a gondolatmenetet, hogy az elindítson a férfiban is valamit.

SZA: A nők manipulációja olyan ösztönös, hogy legtöbbször nincsenek is tudatában annak a mozdulatnak, tekintetnek, amivel uralmuk alá vonnak minket. Észre sem veszik azokat a finom kérdéseket, kéréseket, amivel befolyást gyakorolnak ránk. Ezzel egyébként semmi baj nincs. Mi ezt kifejezetten kedveljük. Szeretjük látni azt a csábos tekintetet, azt a kacér mosolyt… Persze a pozitív manipulálás mellett ott van a negatív oldal is, mint a hiszti, a lelki terror, sértődés, és a különféle megvonások.

„A nők hisztisebbek, mint a férfiak.”

 LN: Ha a hiszti az, amikor valaki nem tudja megfelelően kontrollálni az érzéseinek kinyilvánítását, akkor ebben esetleg lehet igazság. A nők talán hamarabb, és élesebben kifejezésre juttatják az érzéseiket, nem tetszésüket. Lehet, hogy a férfiak ritkábban hisztiznek, de azért az ütősebb…

SZA: Talán ez az első kérdés, amit nem tudnék kifejezetten nemekre lebontani. A hisztire való hajlam személyiség függő. Egy egész életében az anyukája ölében nevelkedett fickó bizonyosan hisztisebb, mint a legtöbb nő. Ahogyan ugyanez elmondható az aranyszalvétán hordozott apa kicsi hercegnőjéről is.  Véleményem szerint a kulcs a neveltetésben rejlik.

„A nők hajlamosabbak a túlagyalásra, mint a férfiak.”

LN: Párkapcsolatban talán azért lehet igaz, mert a férfiak nem mindig mondják el a gondolataikat, érzéseiket, és ha valami foglalkoztatja az embert, de nem ismeri a részleteket, akkor hajlamos megtölteni az üres kockákat.  Összességében pedig azért lehet igaz, mert a nőkön (anyákon) nagy a nyomás, igyekeznek biztosra menni, jó döntéseket hozni, hogy megfeleljenek minden szerepben, amit elvár tőlük a társadalom, a család. Lehet, hogy kódolva van bennünk valami olyan, hogy a gyermek életben tartása, nevelése, gondozása érdekében jó, ha előre látjuk a lépések lehetséges következményeit.

SZA:  Ez nagyon jó kérdés. Azt gondolom, hogy a férfiak „túlagyalósabbak”, mint a nők, mivel mi magát a DÖNTÉST sokkal komolyabb szinten kezeljük, mint a nők. Olyan, mintha ugyanabban a játékban mi több büntetőpontot kapnánk egy rossz útválasztásért.

„A szőke nők buták.”

 LN: Ha hihetünk a kutatásoknak, az eredeti szőke hajú nők IQ-ja magasabb, mint az egyéb hajszínnel rendelkező nőké.
Egy tanulmány szerint a szexuális élményre való hajlandóság skáláján a férfiak magasabb pontszámot adtak a szőkéknek, és őket fiatalabbnak, egészségesebbnek is gondolták. Vagy ezért, vagy nem, de a filmek, és a reklámok világában a szőke hajú nőket  gyakran a férfiak figyelmének felkeltésére használják, és egy "használati eszköznél" pedig hasznos, ha nem gondolkodik, nem beszél... 

SZA:  Az életem során megismert összes szőke nő okos volt. Ez a legbutább sztereotípia, ami létezik.

„Minden pasi önző.”

LN: Az önzés egy bizonyos fokig hasznos, és kell is. Ha itt arról van szó, hogy általában a saját kényelmük az első, akkor lehet benne valami. De az is lehet, hogy ez csak a tartós kapcsolatban élő férfiak egy részénél kapcsol be.

SZA: Visszavonom az előző állításra tett kijelentésem. EZ a legnagyobb hülyeség a sztereotípiák között. Az önzőség nemtől és kortól teljesen független. Ahogyan a hiszti is, úgy az önző viselkedés is a neveltetésen múlik. Persze az ember attól is önzővé válhat, hogy életének korábbi szakaszában túl sokat adott, és mindig csak a pofont kapta viszonzásul.

Vajon a sikeres emberek önzőek?
Vajon belefér egy életbe, hogy nem csak a saját, de a környezetem életét is rendezgetem?
Lesz így belőlem sikeres ember?

Lehet, hogy aki önző, az valójában csak annyit hibázik, hogy nem foglalkozik a körülötte élők előrejutásával is, csupán csak a saját maga céljaival? Nálam az önzőség ott kezdődik, ahol az én előrejutásom más hátráltatásának árán sikerül.

 

 

süti beállítások módosítása
,home-title { color: ##d079a5; }