Az eltérő nemek különbözőségéből fakadó véleményeinket tesszük egymás mellé hétről hétre. A férfi oldalt Szávics Attila, a nőit pedig én, Laskai Nelli képviselem. A kérdés mindkettőnknek ugyanaz, a válasz azonban nem mindig egyezik, sőt…

• Mit gondolsz, létezik női-férfi barátság?

LN: A nagymamám azt mondta, véssem jól az eszembe, hogy férfi és nő között barátság nincs, azonban én ezt ilyen egyértelműen nem tudnám kijelenteni. Ráadásul egy ideje megjelent egy új verziója is a barátságnak, ez pedig a „friends with benefits”.Sokfélék vagyunk, bármi lehetséges.

SZA: A férfi-női barátság olyan, mint a fehér holló. Talán létezik belőle egy-egy ritka “példány”, de abszolúte nem jellemzi az embereket. Mivel sosem kezdeményezünk kapcsolódást olyan személlyel, akivel semmi dolgunk, így az egyik fél részéről biztosan van célja a “barátkozásnak”. Egy számunkra teljesen érdektelen emberrel nem kezdünk el foglalkozni, nem teszünk bele energiát, és nem áldozunk rá figyelmet.

• Miben tud valakit gazdagabbá tenni egy ellenkező nemű barát?

LN: Például nőként a férfi barát mellett megérezhetjük a biztonságot, a védelmet. Egy férfi pedig felvállalhatja az érzékenyebb oldalát is, nyugodtan beszélhet a sérülékenységéről, gyengeségeiről, anélkül, hogy rettegne attól, hogy önmagát feltárva töketlennek neveznék. Párkapcsolati tanácsok során pedig új megvilágításba helyezheti a történteket.

SZA: Beszélgessünk egy órát a barátnőinkkel a férfiak viselkedéséről! Csak a tapasztalatainkat és a saját véleményeinket tudjuk összemérni. Mennyivel relevánsabb és érdekesebb információkat kapnánk viszont akkor, ha ugyanezeket a kérdéseket férfi barátainknak tennénk fel, és hagynánk, hogy Ők boncolgassák a kapott kérdéseket. Csak egy ellentétes nemű kapcsolat (legyen az barátság, vagy annál több) tud igazán izgalmas információkkal szolgálni. Az ellenkező nem – számunkra sokszor “érthetetlen” és “átláthatatlan” – gondolatvilágába, bensőséges érzelmi világába csak az ellenkező nem tud bebocsájtást adni. Ez a fajta kommunikáció két nő, vagy két férfi között nem jöhet létre.

• A kapcsolódás mely esetekben veszélyezteti a barátok párkapcsolatát?

LN: Nem gondolom, hogy ki lehet kapcsolni az ösztönösen felbukkanó érzéseket, így ha a barátok között „működik a kémia”, azonnal veszély leselkedik a párkapcsolatra. Azonban azt vallom, hogy képesek vagyunk tudatosságot vinni minden szerepkörünkbe. Mindig dönthetünk arról, hogy mit teszünk bele, és mit szeretnénk kivenni egy kapcsolódásból.

SZA: Ha az egyik fél, a kettejük barátság kereteibe nem férő érzéseket kezd el táplálni a másik iránt.

• Mik a jelek, amelyek azt mutatják, ez már több mint barátság? Hol a határ?

LN: Talán, ha olyat mond vagy tesz valaki, amit – a párkapcsolat védelme érdekében – nem tenne, ha a párja is jelen lenne.

SZA: A határ minden kapcsolódásnál máshol húzódik. Van, akiknél pár kései órán váltott üzenet is a határ átlépését jelentheti, míg másoknál akár több napnyi együtt töltött idő sem okozhat problémát. Azonban mindig észrevehető, ha az egyik fél viselkedése megváltozik.

• Hogyan érdemes kezelni, ha valamelyik / vagy mindkét fél vonzalmat kezd érezni a másik iránt?

LN: Ha viszonzást várunk, és szeretnénk megélni azt, ami kiteljesedhet ebben a helyzetben, akkor érdemes beszélni róla. Viszont abban az esetben, ha nem szeretnénk a barátságból párkapcsolatra váltani, talán érdemes a barátság védelme érdekében hallgatni az érzéseinkről.

SZA: Ha nem is a legjobb, de mindenképpen a legőszintébb lépés, ha az érzéseink változását elmondjuk a másiknak. Így mi sem maradunk kérdések és kétségek között, és a másik fél is tisztán láthat. Ha benne is alakul a vonzalom –  vagy a kapott információk hatására –  kialakulhat, a barátság egy magasabb szintre léphet. Persze ezt sok tényező hátráltathatja: például, ha valamelyikünk párkapcsolatban él.

Szívesen fogadjuk a Te véleményedet is, úgyhogy bátran írj nekünk, hogy mit gondolsz erről a női-férfi barátság kérdéséről… Jöhet ide a cikk alá is, vagy a Facen kommentbe, illetve írhatsz privát üzenetet, vagy e-mailt is (info@negyvenmultam.hu).

A szülők rémálma a nyári szünet. Mondjuk, az enyém nem az egy ideje, de ez csak annak köszönhető, hogy itthon töltöm a nyarat. Ebből kifolyólag nincs szükségem szitterre, én magam vagyok az. Meg a házvezetőnő, a szakács, a cukrász, a sofőr, a bankár, a bandagazda, a biztonságügyi miniszter, az udvari bolond, a kutyaidomár, a kiképző őrmester, a szorongó anyuka, a sopánkodó feleség… és még sorolhatnám, de már a felsorolásba is elfáradtam. Szóval, eljött a szeptember, és vele együtt az iskolakezdés.

Enyhe gyomoridegem van, mert eltűnnek az eddigi hónapok keretei, más lesz a viszonyítási pont, és többször kell célzottan, időre kitenni a lábam itthonról. Ami jó, mert legalább tudatosabb leszek, és kevésbé jó annak, ahonnan sanszos, hogy el fogok késni. Nem, különben én sem tartok ildomosnak egy másodperc késést sem.  De azt se tartom illendőnek, ha valaki prüszkölve válogatja a kiflit a boltban, de attól még az létező jelenség.

Új suli, új közösség

Arról nem is beszélve, hogy új iskolába fog járni a lányom. Egy új gyerekközösség neki, és egy új felnőttközösség nekem. A régi szülőbrigádot épphogy megismertem, már lépünk is tovább. Ami jó ebben, hogy ez így legalább edzésben tartja az elmémet.

Azért jók ezek az osztályoknak létrehozott Facebook csoportok, mert így legalább képeket és neveket memorizálhatok anélkül, hogy találkoznék valakivel. Bár, szerintem jó, ha 10-ből egy ember néz ki úgy a valóságban, mint a Face profilján, ezért lehetséges, hogy még így is mellé fogok lőni néha.

• „Szervusz, Ágota anyu!”
• „Nekem nincs gyerekem, csak itt sétálok a suli oldalánál. De te meg mit akarsz tőlem, hogy csak úgy leszólítasz kora reggel?”

Viszont, amíg fogalmam sincs, hogy ki-kicsoda, addig inkább mindenkinek előre köszönök, mosolyogva.

Bezzeg a mi időnkben, avagy milyen puhány a mai ifjúság!

Nem értek egyet azzal, hogy de jó, hogy a gyerek visszamegy végre a suliba, mert nem így gondolom. Jut eszembe, van egy pezsgő a hűtőben… Jaj, dehogy! Csak poén volt. Nem iszom alkoholt. Csak gyerekpezsgő van. Ja, most mondja a férjem, hogy van alkoholos is. (Ha nem bírnám a stresszt, amit nekem okoz az oktatási rendszer.) Ugyan már!

Bezzeg a mi időnkben is simán bírtuk a körmöst, a pajesztépést, meg az ilyeneket. Most meg nem is verik a gyereket, max.  a szóbeli bántalmazás megy itt-ott, meg a teljesítmény forcing. Azok hatása meg nyomtalanul elszáll a levegőben. Vagy nem?

Hát, legyünk őszinték: nem. Nagyon nem.  Vagy különben miért van akkora kereslet az önsegítő könyvek, és a mindenféle terápia iránt? 

Noha hiszem, hogy tanulni, közösségben lenni elengedhetetlen a boldog élethez, ma mégis megkezdtem a szokásos szeptemberi mantrámat: az iskola jó dolog.  Jó dolog. Jó dolog.  Mondom, jó dolog…

Mindenkinek nyugalmas, biztonságos, örömteljes,

megbecsüléssel, és tudásvággyal átitatott tanévet kívánok!

Nyilván nincs olyan, hogy az ember ne tévedne meg valamikor valamiben. Így van ez a negyven felettiekkel is. A feljegyzések szerint a B oldalon mindenki nyugodtabban veszi a tévedést, sőt, teljesen átsiklik felette. Vagy megpróbál röhögéssel úgy tenni, mintha direkt szórakoztatná a közönséget.

Mint például egy férfi ismerősöm, aki bement a szórakozóhely mosdójába, és azt hitte, a sógora jött utána. Bőszen használták a piszoárt – egymásnak majdnem háttal - és emberünk a művelet közben viccesen szóval akarta tartani sógorát. Szórta a vizeletürítéshez passzoló poénokat, majd meglepetten fordult hátra, amikor egy ismeretlen hang megszólalt a monológ után: Én nem Dezső vagyok. Mit lehet ilyenkor tenni? Elpirulva megkukulni? Eljátszani, hogy csak egy filmből idéztünk, vagy bizonygatni, hogy valóban itt volt még az előbb az, akinek beszéltünk? Vagy csak vállat rántani, hogy „Na és? Attól még mondhatom”?  Negyven alattiaknak ez a helyzet kényelmetlen lenne, hiszen akár azt is gondolhatná az idegen, hogy szánt, mondhatni hátsó szándékkal beszéltek neki a mosdóban. De negyven felett már csak legyintenek az ilyenre…

Nem kell nagyon kinevetni a fenti manust, mert például azért van mindenkinek egy sztorija arról, hogy miként ment neki az üvegajtónak. Na, ne mondd, hogy csak nekem! Ilyenkor az ember zavartan nevet, újra nekifut a fotocellának, és várja, hogy most már kinyíljon, mielőtt belép rajta.

A beégések gyakori osztályába tartoznak az ismerősnek integetések, melyekről később kiderül, hogy vaklárma volt. Az érkező ember még csak nem is ismeri az általunk benne felfedezni vélt embert. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha kiderül, hogy ő nem ő, akkor a mögötte lévő embernek integetni, hátha az visszaint, és úgy fog tűnni, hogy nem tévedtünk. Esetleg mégiscsak megszólítani az ismeretlent, és úgy irányítani a beszélgetést, mintha ő lenne szenilis, pedig éveken át együtt dolgoztunk valahol.

Vannak ennél durvább beégések is, noha a szellentés a világ egyik legtermészetesebb dolga. De ezekről most nem beszélek, mert lehet, hogy valakit zavarba hozna már maga a téma is. De ha most mosolyogsz, akkor tudom, hogy tudod, hogy tudom, min nevetsz…

Neked van féltve őrzött titkos beégésed? Elő vele! :)

Ha tetszett az írás, kérlek, lájkold, vagy oszd meg másokkal is. Ha van kapcsolódó sztorid neked is, akkor kommentelj nekünk bátran. :)

A lomtalanítás nem csak negyven felett szokott gondot okozni. Persze, egy negyven pluszos ember lakásában sokkal több kacat gyűlik össze, mint ifjabb korában, hiszen sokkal több mindenhez társít valami élményt, ami miatt úgy érzi, el kell tenni azt a nosztalgiázó időkre. Ami persze sosem fog eljönni. Hacsak nem költözködik az ember. Vagy festet. Máskülönben nem igazán fogja elővenni a napi mókuskereket tekerve. Nem csak tárgyak, de ruhák is gyűlnek ám szépen a gyűjtögető ember szekrényében, garázsában, padlásán, ágyneműtartójában, meg mindenhol.

A lomtalanítás nehéz ügy

Nehéz nekidurálnia magát az embernek, mert egyrészt el kell engednie a régóta dédelgetett cuccokat, másrészt nagyon fárasztó mindent átnézni és dönteni a sorsa felől. Ilyenkor nem csak pakol az ember, hanem viaskodik magával, mereng a múlton, és megküzd a jövőhöz kapcsolódó szorongással. De megéri elengedni azt, ami már nem szolgál tovább bennünket.

Nekem is nehezen indult a dolog, már épp azon filóztam, hogy egyszerűbb lenne elköltözni, és mindent itt hagyni a ház árában, és üres lappal, vagyis lakással kezdhetném elölről az egész gyűjtögetést.

Egyébként én nem tehetek a gyűjtögetési készségemről, mert a felmenőim elég komolyan művelték ezt, nálam sokkal profibbak voltak, így genetikai a történet. Mindkét ágon találok olyan nagynénit, vagy más rokont, akinek jelmondata volt, hogy jó lesz az valamire még… ,de ezeknek a cuccoknak kábé egy tizenötöde volt jó valamire. Egy kis ideig, és csak kicsit később végezte a kukában.

Nem csak süketelek a lomtalanításról, éppen túl vagyok rajta. Mármint egy szekrénynek a kipakolásán. Pontosabban a két felső polcon vagyok túl. Az alsóhoz nagyon kellene hajolgatni, és hát, ebben a kánikulában nem megy az olyan könnyen. Szóval a felső polcokon katonás rendben sorakoztak már a felsőim. Ezt látva, kicsit később azért elpakoltam az alsókat is, hogy szép legyen az összkép.

Napjaink digitális lehetőségeinek köszönhetően egy csomó mindent vissza lehet vonni egy kattintással. A való életben nyílván ez nem így megy, ezért a szisztémám a következő volt, időt adva az alapos döntésnek:

Miután kisöpörtem a polcok tartalmát a földre, három kupacot képeztem belőlük.

Egyet azoknak a ruháknak, amelyek a büdös életbe többet nem fognak rám jönni,
egy másikat azoknak, amelyekbe esélyes vagyok belefogyni,
és a harmadik lett a bármi történik, én ezeket fel fogom venni stósz.

Konzekvensen szortíroztam, de azért néha visszaloptam a kidobandó ruhát, és így egy negyedik kazalt képeztek a “még meggondolom” ruhadarabok.

Mindeközben termelődött kétzsáknyi ruha, ami most már arra vár, hogy eladományozzam őket. Eddig az nagyon szép, hogy bezsákoltam a ruhákat, de most meg már a zsákokat nem tudom hova tenni. Húzogatom a szoba egyik sarkából a másikba. Szépen haladva a bejárati ajtó felé, ami most a kijáratot fogja jelenteni minden olyan ruhának, ami kábé 15 – nem évvel, hanem kilóval korábban volt használatban.

Amikor pakoltam el a ruhákat, akkor engem is elkapott a rettegett nosztalgia. „Ez a ruha volt rajtam, amikor megismerkedtünk”, „ez a nadrág volt a kedvencem öt évvel ezelőtt”, „ezt akkor vettem, amikor életem egyik legjobb nyaralásán vettem részt”… stb. Inkább csak berakom ezeket az alsó polcra – gyengültem el. De rászóltam magamra, és elővettem a bőség gondolkodást a szegény gondolkodás helyett: mindezek helyére veszek másik ruhákat, amiket használni is fogok. Önmagamat megfegyelmezve szépen csomót kötöttem a zsákok szájára.

Nem könnyű a lomtalanítás, az emlékeket fizikailag megtestesítő cuccok elengedése. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a zsákok még mindig a házban vannak…

Te gyűjtögetős vagy? Könnyen lomizod ki a lakásodat? Írd meg nekünk, számítunk a véleményedre! Köszönjük. 

Ha jelentkeznél válaszadónak az “Én és a 40″ mini-kérdőívre, akkor kattints IDE. Ha feliratkoznál hírlevelünkre, hogy mindig megkapd a friss tartalmat, akkor meg IDE.

A múltkoriban, mikor szórakozni voltunk a barátnőmmel, szóval az egyetlen alkalommal idén, amikor kiszabadultunk a családi közegből, akkor rájöttünk valami nagyon fontos dologra. Na, jó, kis csúsztatás van az előző mondatban. Nem egyszer lépünk le valami jó helyre – pár órára, csak azért, hogy utána feltöltődve folytassuk az életünket. Mindenhol azt olvasni, hogy a nő, anyuka menjen el szórakozni, hogy élményekkel gazdag állapotban érkezzen haza, és újra fát lehessen hasogatni a hátán. Mondjuk, ezt az utolsó részt nem szokták hozzátenni. A lényeg, hogy kedves anyuka, lépj le, érezd jól magad, és térj vissza feltöltődve.  Nem engedi az ujjam mellőzni, hogy nálunk azért nem egészen jön el az a feltöltődés. Sokkal inkább kimerülünk, és egy jó szombat esti diszkó után két napig nyúlunk-málunk otthon, miközben minden zaj idegesít. Még jobban, mint előtte.

Szóval visszatérve a felfedezésünkhöz, az esti kiruccanás alkalmával feltettük a Tindert a telefonunkra – szigorúan csak a férjeink csekkolása érdekében – eskü. Amit viszont ott találtunk, az tágra nyitotta a szemünket, és néha még egy-két Jééézusom  is kiszakadt belőlünk. Jó nagy bajban lennénk, ha most hirtelen párt kellene találnunk nagy magányunkban. Van pasi, aki családi profilképen próbálja meg eladni magát, és van, aki csak egy bizonyos testrészéről tett fel képet, hátha horogra akad valaki. Szó szerint.  Nem vagyok prűd, mert tényleg nem, de nahát. Majd kibökte a szemünket a ruhafogas, még az üvegfólián át is.

A lényeg, hogy a férjeinket nem találtuk meg ezen a társkereső appon, azonban jó néhány – szerintünk boldog kapcsolatban élő – férfi ismerősünket igen. Mielőtt a kardot a fejük fölé emelnénk, szerintem illesse meg őket is az ártatlanság vélelme: biztos csak a nejüket csekkolják a térben.  Mivel férjeinket nem találtuk, a sok pasi látványát meg beuntuk, töröltük az alkalmazást.

Ha Te randi előtt állsz, (te jó ég, valójában mindannyian az előtt állunk, hiszen semmire nincs garancia) szóval, ha te épp most randira készülsz, akkor álljon itt néhány  jó tanács, ami segíteni fog téged, hogy jó benyomást kelts, és szerelemre gerjedjetek:

1, A férfiak nem csípik a síró nőket. Ha tele vagy érzelemmel, akkor se ejts könnyet, pláne ne részegen. Elijeszted a potenciális herceget.

2, Ne kérdezgesd, hogy hány nője volt előtted. Negyven felett úgyis csak sokkoló adatot tudnál kapni. Vagy azért, mert túl kevés, vagy, mert tejóéééég… jól le vagy maradva.

3, Ne késs. Nem szeretnek várakozni a mai világban. Ha késel, és unja magát, előveszi a Tindert, bekeresi a közelben lévő magányos nőket, és átül melléjük. Te meg egy vagyonért szipogsz majd a terapeutádnál.

4, A bugyi. Ha óvni akarod magad a megismerkedés napján a szextől, vegyél fel valami ortó bugyit, és a régi szoptatós melltartódat. Tuti nem mered levenni a ruhádat így.

5, Ha minden vágyad egy kiadós, állatias szex már az első napon, akkor vegyél fel valami vadító fehérneműt, hogy imitálva a klimax tüneteit, ledobd a textilt azonnal.

6, Csodáld. Negyven felett az emberek bókok hiányában leledzenek. Told meg az önbizalmát, hogy …, na, szóval tudod.

7, Ne röfögj nevetés közben. Ez mondjuk, leginkább magamnak és a barátnőmnek szól, Te biztos nem csinálsz ilyet.

8, Minden körülmények között tartózkodj attól, hogy nézegesd az orr-, vagy a fülszőrét. Ott van, ott van, tudom, de akkor se.  Ne szedd a pöszmőt a zakójáról se, ne vegzáld azzal, hogy nem tökéletes az outfitje. Elég baj az neki.

9, Csak akkor ígérd, hogy felhívod, ha tényleg. Ha nem jön be neked a pasi, akkor meg ne add a számod neki. Pötyögd be neki a barátnőd számát, és kérd meg, hogy kizárólag éjjel hívjon, mert olyankor egy kis telefonszexre is kapható vagy.

10, Azt mondják, hogy párt nem találni kell, hanem választani. Tehát válassz bátran, és légy kezdeményező. Állítólag a pasik azt szeretik. Állj mellé a buszmegállóban és szó nélkül, kacéran méricskéld a testét. Néha mosolyogj, néha szexin révedj a távolba, és enyhén nyújtsd ki a nyelved.  Ha a pasi szmájlikat használ a telóján, ez az ábrázat be fog jönni neki.

Jó szórakozást!